Folyadékot vinne a repülőre? Van olyan olyan brit reptér ahol már lehet.

Folyadékot vinne a repülőre? Van olyan olyan brit reptér ahol már lehet.

Utazók millióinak életét nehezítette meg az elmúlt közel két évtizedben az a szabály, amely szerint a repülőgépek fedélzetére kézipoggyászban maximum 100 milliliternyi folyadékot lehet bevinni, ráadásul kizárólag átlátszó zacskóban, külön elcsomagolva. Az Egyesült Királyságban azonban most fokozatosan új korszak köszönt be: egyes repülőtereken már nem szükséges betartani ezt a szabályt, köszönhetően a legmodernebb CT-alapú biztonsági technológiáknak. A 100 milliliteres szabályt 2006-ban vezették be, miután brit hatóságok meghiúsítottak egy terrortámadást, amely során folyékony robbanószereket próbáltak volna a fedélzetre csempészni. A szabályozás…

Tovább Tovább

Hagyomány és a kortárs kultúra találkozása: Esztergomi Szent István Napok

Hagyomány és a kortárs kultúra találkozása: Esztergomi Szent István Napok

Magyarország első városa 2025-ben is izgalmas eseménnyel tiszteleg államalapító királyunk emléke előtt: augusztus 19-én és 20-án rendezik meg az Esztergomi Szent István Napokat, változatos programokkal, koncertekkel és családi eseményekkel. A történelmi díszletek között zajló kétnapos ünnepségsorozat a hagyományok tiszteletét ötvözi a kortárs kultúra színes kínálatával. A rendezvény fellépői között szerepel az Acoustic Flow, a Muzsikás együttes, Palásti Máté jazzgitáros, a Kávészünet zenekar, valamint a L’Artistic Társulat. Augusztus 19-én este ikonikus Hungária-slágerek csendülnek fel: a nagyszínpadon látható a „Csókkirály, a show”…

Tovább Tovább

Lovak, hagyományok és színház a pusztában – különleges hétvége Hajdúszoboszlón

Lovak, hagyományok és színház a pusztában – különleges hétvége Hajdúszoboszlón

Augusztus első hétvégéjén érdemes Hajdúszoboszlóra látogatni, ahol a város repülőterén igazi lovas kavalkád várja az érdeklődőket. A 44. Kösely Kupa – Hajdúszoboszlói Lovasfesztivál szombaton és vasárnap is változatos, látványos programokat kínál: a hagyományos versenyszámok mellett gyerekprogramok, kutya- és lóbemutatók, kézműves vásár, valamint a Nemzeti Lovas Színház nagyszabású előadása gondoskodik a szórakozásról. A belépés minden programra ingyenes, kivéve a színházi produkciót, amelyre elővételben vagy a helyszínen váltható jegy. A Kösely Kupa mára a térség egyik legnagyobb szabású lovas eseményévé vált, ahol…

Tovább Tovább

Kultúra és közösség: augusztus első hétvége – programajánló (aug. 1–3.)

Kultúra és közösség: augusztus első hétvége – programajánló (aug. 1–3.)

Elérkezett a nyár egyik legszínesebb hétvégéje: augusztus első három napja Budapesttől Veszprémig vibrál a klasszikus zenétől a folklórig. Városi fesztiválok, zenei élmények és hagyományőrző bulik várnak rád – íme hat kiváló program, részletesen kifejtve, hogy megtaláld a saját stílusodhoz illőt! Budapesti programok 1. Forma‑1 Magyar Nagydíj – Hungaroring (aug. 1–3.) Nemcsak a motorok szerelmeseinek: a Hungaroring hétvége három napján – F1 fő futammal, F2 és F3 előfutamokkal – igazi fesztiválhangulat kerekedik a pálya körül. VIP sátrak, látványos reklámshow-k, DJ-szettek, és…

Tovább Tovább

Stefan Rådström: a szállodaigazgató, aki építész helyett a személyre szabott élmények mérnöke lett

Stefan Rådström: a szállodaigazgató, aki építész helyett a személyre szabott élmények mérnöke lett

Stefan Rådström hivatása nem az épületekben, hanem az emberekben teljesedett ki. A svéd származású szállodaigazgató szerint a vendéglátás lényege az, hogy szívből adjunk – személyesen, őszintén és pontosan úgy, ahogy a vendégnek jó. A sors érdekessége, hogy a svéd szakember, aki a három dubai prémium szállodát üzemeltető (Al Habtoor Palace Dubai, Hilton Dubai Al Habtoor City, V Hotel Dubai, Curio Collection by Hilton) Al Habtoor City Hotel Collection vezérigazgatója, negyed évszázad után ismét élénkebb szakmai kapcsolatot ápol Magyarországgal. – A szállodai…

Tovább Tovább

Stefan Rådström: the hotel manager who went from architect to engineer of personalised experiences

Stefan Rådström: the hotel manager who went from architect to engineer of personalised experiences

Stefan Rådström’s vocation is not in buildings, but in people. The Swedish-born hotel manager believes that the essence of hospitality is to give from the heart – personally, honestly and exactly the way the guest wants it. Interestingly, the Swedish professional, who is Complex General Manager of the Al Habtoor City Hotel Collection, which operates three premium hotels in Dubai (Al Habtoor Palace Dubai, Hilton Dubai Al Habtoor City, V Hotel Dubai, Curio Collection by Hilton), is back in Hungary…

Tovább Tovább

Top 10 túrógombóc lelőhelyek

Top 10 túrógombóc lelőhelyek

Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a nagymama konyháját és a modern éttermek kreatív újragondolásait. Ez pedig nem más, mint a túrógombóc. A Dining Guide most először állította össze a legjobb túrógombócokat kínáló éttermek toplistáját. Villánytól Sarudon át Miskolcig, a Balaton-parttól Budapesten keresztül Egerig igazi országjáró gombóctúrát is tehetsz, ha szeretnél. Mutatjuk a top 10-es listát! TOP10 túrógombóc 2025-ben a Dining Guide Top 100 Étteremkalauz szerint: Stand25 Bisztró Sauska 48, Villány Avalon Ristorante, Miskolc Petrányi Borterasz, Csopak…

Tovább Tovább

Drónok a levegőben, élmények a földön – jön az V. RepTár Drone Day Szolnokon

Drónok a levegőben, élmények a földön – jön az V. RepTár Drone Day Szolnokon

Augusztus 2-án újra a jövő technológiája kerül reflektorfénybe a szolnoki RepTárban, ahol immár ötödik alkalommal rendezik meg a RepTár Drone Day-t. A Drone Hungary közreműködésével megvalósuló esemény az évek során a nyár egyik legnépszerűbb családi és technológiai programjává vált, amely idén is egyedülálló módon ötvözi az innovációt, az oktatást és a szórakozást. A RepTár Szolnoki Repülőmúzeum egész napos interaktív élményparkká alakul át: a látogatók nemcsak nézhetik, de ki is próbálhatják a legmodernebb drónokat, szimulátorokat, valamint betekinthetnek a légiközlekedés és a…

Tovább Tovább

DUBAI REEF: itt nézegethetjük a virágzó dubaji tengeri élővilágot

DUBAI REEF: itt nézegethetjük a virágzó dubaji tengeri élővilágot

A DUBAI REEF egy úttörő, célzottan épített zátonyfejlesztés, a világ egyik legnagyobb ilyen jellegű fejlesztése. A projektnek köszönhetően már most jelentős előrelépés látszik a tengeri ökoszisztémák javításában.  A kezdeményezés koncepcióját bemutató új, víz alatti felvételek már egy virágzó tengeri környezetet mutatnak be, gazdag halpopulációkkal és élőhelyekkel a zátonymodulok körül. A helyszínen végzett felmérések a halpopulációk jelentős növekedését mutatják 15 őshonos faj esetében, mint pl. a csattogóhalak, sügérek és barrakudák. Már ezek a kezdeti adatok is bizonyítják a tengeri biodiverzitás potenciális…

Tovább Tovább